Fejlesztőmérnök labor-master-referencia jármű
Az AUDI HUNGARIA Zrt. 1993-as alapítása óta a világ egyik legnagyobb motorgyárává, majd teljes vertikumot lefedő járműgyárrá és innovációs fejlesztőközponttá vált. Több mint 11 000 munkatársunkkal Magyarország vezető autóipari vállalata vagyunk.
Műszaki fejlesztési területünk az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztőközpontja, ahol a hajtásrendszerek és járművek jövőjét formáljuk – a belső égésű motoroktól az elektromos hajtások sorozatgyártásáig.
Kompetenciáink folyamatosan bővülnek az IT, a pénzügy, a beszerzés és a műszaki költségelemzés területein is, digitális megoldásaink pedig világszinten támogatják a Volkswagen Konszern működését.
A járműfejlesztés területén a vezérlőelektronikák szoftvereinek teljes járműszintű hitelesítése és validálása egyre nagyobb kihívás a funkciók, valamint a vezérlők számának növekedése miatt. Részlegünk felelős a teljes járműszoftver ellenőrzéséért és validálásáért.
Audin belül mi kapjuk meg először az új szoftvereket, és mindent elkövetünk azért, hogy az összes hibáját még az előtt felfedjük és kijavíttassuk, hogy gyártásba engednénk azokat. Ennek keretében előszériás autókat vezetünk különféle körülmények között, vagy éppen laborfelépítményeken stresszeljük a szoftvereket automatizált rendszerekkel, majd kielemezzük az eredményeket, és elindítjuk a FAP folyamatot, ahol szükséges.
Flasheltél már vezérlőt? Ismerősen cseng a CAN, LIN, FlexRay, és az Ethernet? Kerestél már hibát CAN hálózaton? Elemeztél már reakcióidőt kamerával? Átlátod a bonyolult hálózatokat is? Téged várunk! Jelentkezz a csapatunkba!
A következő feladatok várnak rád:
- Integrációs vizsgálatok lefolytatása járműelektronikák új szoftverein, ennek keretében:
- Szoftverfrissítések telepítése (iDEX/ODIS, GOB, OTA)
- Az új szoftvercsomagok funkcióinak tesztelése közúton, vagy laborkörnyezetben
- A tesztfelépítményen automatizált és manuális vizsgálatok és mérések végrehajtása
- A mérési eredmények kiértékelése, az eredményekről jelentések készítése
- Hibák felmerülése esetén azok első szintű analízise, adott esetben CAN üzenet/szignál szinten (CANoe)
- A tesztkörnyezet üzemeltetése, naprakészen tartása (hardverigény leadás, HW cserék végrehajtása)
- Csapatok közötti együttműködés: kapcsolattartás belső és külső csapatokkal a szoftverkiadások, hibajavítások és rendszerfejlesztések összehangolása érdekében
- Részvétel német/angol/magyar nyelvű megbeszéléseken
Amit tőled várunk:
- Villamosmérnöki, informatikai, járműmérnöki vagy hasonló területen szerzett diplomával rendelkezel
- Szakmai (min 5 év) tapasztalatod van autóipari tesztelés vagy elektronikai analízis területén
- Tárgyalóképes angol és kommunikációképes német nyelvismeret
- Érdeklődsz a járműelektronika iránt, valamint elkötelezett vagy feladataid felelősségteljes végrehajtásában
- Proaktív, analitikus személetű, részletekre figyelő személyiség vagy, aki csapatban és egyedül is megállja a helyét
- Előnyt jelent, ha gyakorlati tapasztalattal rendelkezel IDEX, CPTool, ODIS, ITARA, CANoe programok használatában
Részletes német és/vagy angol nyelvű szakmai önéletrajz csatolását kérjük a pályázat mellékleteként, melyben idegen nyelvtudást, annak szintjét is szükséges megjelölni!
Kapcsolat:
- Pályázati rendszerünket érintő kérdéseiddel kérjük írj a karrier@audi.hu email címre.
- A kiírással kapcsolatos kérdéseidet Ilona Fallenbüchel válaszolja meg a következő telefonszámon: +36 30 767 9001.
Munkádat kiemelkedő alapbérrel és széleskörű juttatási csomaggal ismerjük el. A havi juttatások mellett minden évben választható béren kívüli elemek állnak rendelkezésedre, mint például SZÉP-kártya, étkezési támogatás, egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás.
Főbb juttatási elemek:
- Kiemelkedő alapbér és teljesítményfüggő mozgóbér + 13. havi bér
- Béren kívüli juttatások széles választéka
- Házon belüli üzemorvosi ellátás és ingyenes szakorvosi ellátás szerződött partnerünknél
- Home office lehetőség munkakörtől függően
- Kedvezményes autóvásárlási és autó lízing program több márkára
- Támogatott munkába járás
- Színvonalas étkezési lehetőség helyben: 3 étterem, 14 büfé
Ezen felül lojalitási és jubileumi bónusszal, ingyenes buszjáratokkal, képzésekkel, valamint több mint 70 partner kedvezményével támogatjuk munkatársainkat.

Győr, HU, 9027