Alkatrészfelelős mérnök beszállítómanagement
Az Audi Hungaria több mint három évtizede meghatározó szereplője a magyar gazdaságnak és a nemzetközi autóiparnak. A folyamatos fejlődés eredményeként 2023-ban megszületett az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft., amely a vállalatcsoport új, jövőorientált kompetenciaközpontja.
Vállalatunk olyan stratégiai jelentőségű területeket fog össze, mint a beszerzés, az IT és a pénzügyi szolgáltatások. Itt működnek azok a szakmai csapatok, amelyek a Volkswagen Konszern globális folyamatait támogatják – digitális megoldásokkal, hatékony szolgáltatásokkal és modern szemlélettel.
Csapatunk a VW-konszern beszerzését támogatja, többek között az alkatrész-beszállítókkal kötött beszállítói szerződésekkel kapcsolatban. Ennek keretében célunk, hogy a beszállítók által gyártott alkatrészek határidőre megkapjanak minden szükséges jóváhagyást a VW-csoport megfelelő területeitől, és elkezdjék azok szeriagyártás előkészítését, sorozatgyártását, valamint meghatározott időpontokra beszállítását. Ebből fakadóan szakembereink rendszeres kapcsolatban vannak egyrészt az alkatrész-beszállítókkal, másrészt a VW konszern, és az Audi különböző szakterületeivel, intenzív kommunikációt folytatnak velük mind az online térben, mind személyesen.
Ahhoz, hogy gyorsan átlássa a vásárolt alkatrészek gyártási folyamatokat, alap elvárás a komplex gondolkodás, akár évekkel előre. Sőt, ismernünk kell a prémium kategóriás Audi belsőégésű motorokat, és az alkatrészek funkcióját, technológiáját. Stratégiailag fontos és egyben a konszernben szerteágazó tevékenységünknek köszönhetően aktívan hozzájárulunk a vállalat beszerzési stratégiájának fejlődéséhez és részesei lehetünk az iparág dinamikus változásainak.
Ha jól érezné magát ebben a szerepben, emellett szívesen utazna, és dolgozna nemzetközi, nagyvállalati környezetben, akkor csatlakozzon a beszerzés fiatalos, támogató csapatához, és dolgozzon velünk a közös célokért!
Tapasztalattal rendelkező kollegák jelentkezését várjuk!
A következő feladatok várnak rád:
- A beszerzési döntés meghozatala (nomináció) után kapcsolatfelvétel az érintettekkel (beszerzés, beszállító, szakterületek: fejlesztés, minőségbiztosítás, logisztika, …)
- A szükséges információk megszerzése és rendszerezése után egy mindkét fél számára megvalósítható és kötelező érvényű időterv összeállítása
- Az időterv rendszeres és következetes követése, a projektmegbeszélések moderálása és protokolálása, csúszások esetén ellenintézkedések meghatározása és megvalósítása a beszállítóval és a szakterületekkel (beszerzés, minőségbiztosítás, fejlesztés, logisztika) együtt
- Az érintettek folyamatos tájékoztatása a projekttel kapcsolatban, bekapcsolódás VW konszern projektmegbeszélésekbe
- A beszállítók nominált kapacitás biztosítása a szériatermelés felfutásánál
- A projekttel kapcsolatos adminisztráció és jelentések elkészítése
Amit tőled várunk:
- Felsőfokú műszaki vagy gazdasági szakirányú végzettséggel rendelkezel
- Legalább 5 éves termelésben/minőségbiztosításban szerzett tapasztalatod van
- Tárgyalási szintű német és/vagy angol nyelvtudásod van
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezel (MS Office, LiON, QPNi, TEVON)
- Rugalmas vagy a munkaidő (hétvégi munkavégzés) és a munkavégzés helyét illetően, illetve nyitott vagy üzleti utakra
- B típusú jogosítvánnyal rendelkezel
- Munkádban pontos, következetes és rendszerezett vagy
- Proaktív problémamegoldás jellemez
- Prezentációs képességekkel rendelkezel
- Kiváló kommunikációs és meggyőzési képességgel rendelkezel (interkulturális környezetben is)
- Célorientált és csapatjátékos vagy
- Önálló és proaktív munkavégzés jellemez
Kompetenciák:
- Analitikus gondolkodás
- Kommunikációs készségek
- Konfliktuskezelés / konfliktusmegoldás készsége
- Adatelemzés
- Problémamegoldó képesség
- Kockázatértékelési ismeretek
- Ok-okozati viszonyok elemzésének képessége
- Egyéni felelősségvállalás képessége
- Statisztikai elemzési ismeretek
- Beszállítói teljesítménymenedzsment
- Beszállítói minőségbiztosítás
- Beszállítói kommunikációval kapcsolatos ismeretek
- Kezdeményező készség
Részletes német és/vagy angol nyelvű szakmai önéletrajz csatolását kérjük a pályázat mellékleteként, melyben idegen nyelvtudást, annak szintjét is szükséges megjelölni!
Kapcsolat:
- Pályázati rendszerünket érintő kérdéseiddel kérjük írj a karrier@audi.hu email címre.
- A kiírással kapcsolatos kérdéseidet Ilona Fallenbüchel válaszolja meg a következő telefonszámon: +36 30 767 9001.
Munkádat kiemelkedő alapbérrel és széleskörű juttatási csomaggal ismerjük el. A havi juttatások mellett minden évben választható béren kívüli elemek állnak rendelkezésedre, mint például SZÉP-kártya, étkezési támogatás, egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás.
Főbb juttatási elemek:
- Kiemelkedő alapbér és teljesítményfüggő mozgóbér + 13. havi bér
- Béren kívüli juttatások széles választéka
- Házon belüli üzemorvosi ellátás és ingyenes szakorvosi ellátás szerződött partnerünknél
- Home office lehetőség munkakörtől függően
- Kedvezményes autóvásárlási és autó lízing program több márkára
- Támogatott munkába járás
- Színvonalas étkezési lehetőség helyben: 3 étterem, 14 büfé
Ezen felül lojalitási és jubileumi bónusszal, ingyenes buszjáratokkal, képzésekkel, valamint több mint 70 partner kedvezményével támogatjuk munkatársainkat.

Győr, HU, 9027